A Ráday Pál Gimnázium  11a Osztályának Hivatalos Honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Az osztály
 
Tizedikben
 
Kilencedikben

* Osztálynapló
* Magántanulók
* Csoportbontások
* Képek
* Videók
* Órarend

 

Katt a feliratra!!!!!

 

Tesztek
 
Extrák
 
Csajszik
 

[_H_]A nap képe[_H_]

* Ostoba leselkedés

Ha megtennéd Igen-nel, ha nem akkor Nem-el válaszolj!

Igen Nem
Az ismerősöknél a fürdőszobában minden krémet kipróbálsz.

Tudod, hogy a bratyód hol tartja a barátnője szerelmes leveleit. Időről időre belepillantasz a levelekbe, csakis azért, hogy tisztában legyél a dolgok állásával.

Levele érkezett a mamádnak. Egy kicsit nyitva volt, te pedig egy kicsit elolvastad. Nem volt benne semmi extra, csupa hivatalos dolog.
A barátnőd pár percre magadra hagyott, mert le kellett vinnie a kutyát. Mindössze három fiókba, és két szekrénybe pillantottál be. Semmihez sem nyúltál, éppen csak körülnéztél.
Szükséged volna némi zsére. Amíg a mamád fürdik, belekukkantasz a pénztárcájába. Csak azért, hogy később, amikor pénzt kérsz tőle, ne mondhassa azt, hogy nincs egy vasa sem.
A szüleid veszekednek. Te pedig ott állsz az ajtó előtt, és hallgatózol.
Egy barátod fényképeket mutogat neked. Néhányat azonban eldugott a fiókba. Amikor egy percre kimegy, gyorsan megnézed mit dugdos.

 

Ha az IGEN rovatba háromnál több X került, akkor egyszerűen döntsd el, hogy a jövőben nem csinálsz ilyeneket. Annál is inkább nem, mivel az adott helyzetekben szörnyen utálod magadat. Ne engedd, hogy a lelkesedés a szenvedélyeddé váljon. Ráadásul arra is számítanod kell, hogy előbb-utóbb lebuksz, ami viszont iszonyú beégés. Az ilyen típusú ostoba lelkesedés a gyanakvó magatartás egyik alapja. Azt akarod elérni, hogy végül már senkibe ne tudj bízni?

 

 

www.cikiacigi.hu

 

 

 

Criticalmass
 
Az iskola
 
Tanáraink
 
Volt Tanáraink
 
Látogatás/Számláló
Indulás: 2006-09-15
 
Linkek
 

Eszme cserélde

 
Férfiak
 
Poénok
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.