A Ráday Pál Gimnázium  11a Osztályának Hivatalos Honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Az osztály
 
Tizedikben
 
Kilencedikben

* Osztálynapló
* Magántanulók
* Csoportbontások
* Képek
* Videók
* Órarend

 

Katt a feliratra!!!!!

 

Tesztek
 
Extrák
 
Csajszik
 

[_H_]A nap képe[_H_]


Hámori János

Bár a múlt században születtem, de úgy érzem, hogy ennek az évezrednek is meg tudok felelni. Mind azt, amit életutam "folyamán" megtanultam, tapasztaltam hasznossá válhat a mai ifjúságnak.
Alapvetõen az egészség, a betegségekkel szembeni ellenállás, valamint az állóképeség és az ügyesség kifejlesztése célom, amit a feltételek és körülmények között elérhetõnek "érzek".
Szakmai-pedagógiai tevékenységem lényege: alapvetõen megadni mindazt a motivációt, ami a testmozgás lényege az egészség megõrzéséhez, fenntartásához szükséges, amit az adott lehetõségek és eszköztárak lehetõvé tesznek. Mellette a tehetségek kimazsolázása a legfontosabb számomra, õket megkeresni, megtalálni, és irányítani, hogy képességeiket maximálisan kifejleszthessék. Legyenek korcsoportjuk legjobbja! Van rá példa!

Országos bajnok tanítványaim:

Kis Csaba

1996

800 méteren

országos bajnok.

Józsa Gábor

2000

tájfutás

országos bajnok

Mellettük az elmúlt években több egyéni és csapat megyei bajnoki elsõ helyezés atlétikában, mezei futó csapat és egyéni bajnokságban. Az iskolának nincs tornaterme, csak egy 46m 2 -es tornaszobája (!) és egy bitumenes kézilabda pályája. A röplabda pálya sem szabályos méretû.
Magamról:1957 májustól tanítottam Pécelen az általános iskolában.1963-ban az atlétacsoportom II. lett az országos bajnokságon. A Központi Sport Iskola kihelyezett csoportjait mûködtettem, közülük két I. osztályú tornász nõtt ki. 1964-tõl az ELTE Apáczai Csere János gyakorló Gimnázium tanáraként dolgoztam, mint vezetõ tanár, majd 1987 szeptemberétõl az ELTE Tanárképzõ Fõiskola adjunktusi állását töltöttem be, tanítás-módszertanosként, egészen nyugdíjba vonulásomig.
1994.óta tanítok ismét Pécelen, mint a legrégibb aktív tanár, a Ráday Pál Gimnáziumban.

(Forrás: www.raday-pecel.sulinet.hu)

 

www.cikiacigi.hu

 

 

 

Criticalmass
 
Az iskola
 
Tanáraink
 
Volt Tanáraink
 
Látogatás/Számláló
Indulás: 2006-09-15
 
Linkek
 

Eszme cserélde

 
Férfiak
 
Poénok
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.